A település neve személynévből keletkezett, magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév török eredetű. A Kőris-patak árterében épült.

Ölbő, régi nevén Ilbu, bizonyíthatóan Árpád-kori település. Nem bizonyítottan a település nem a mai helyén volt, hanem délre a Sárvár-Szombathelyi út mentén, és az eredeti falu a tatárjárás idején elpusztult, a megmaradt lakosság az akkor még erdővel és mocsárral védett területen kezdett új életet.

A településsel kapcsolatos első írásos emlék egy oklevél 1274-ből, ami "A vasvári káptalan bizonyságlevele, hogy Jana és érdektársai, Bit birtokukban osztoztak". (Forrás: Ölbő Község 1274-től 1975-ig szóló története) A település 1288-tól 1345-ig a Ják nemzetség birtoka.

Ölbő a Kőris-patak völgyében két részre tagolódott: Kis- és Nagyölbőre.

1300-as évek elején Ölbő a környék vallási központjává lépett elő, hiszen Egyházas Ölbőként említették egy 1339-ben kelt oklevélben. Az egyházas jelző a templommal rendelkező településeket jelentette. Hozzá tartozott Vát, Magyarszeleste, Németszeleste, Csénye, Hegyfalu, Sömjén, Felsőpaty, Bögöt és Pósfa.

1424-től Ölbő falu Sárvár "tartozéka", azaz jobbágyközség volt. A települést sújtotta az átvonuló török csapatok pusztítása, valamint a Sárvár környékén kitörő 1558-as pestis járvány.

A falu tulajdonképpen a török elleni védelmi területhez tartozott. A jobbágyság helyzetét tovább nehezítették az 1605-ös és a 1621-es hadjáratok. A háborúskodás a XVII. század végéig tartott, majd viszonylag békés korszak következett leszámítva az 1625-1630 évek közötti kolerajárványt.

1700-as évek végéről származó adatok szerint a lakosság fő foglalkozása a mezőgazdaság volt.

Az 1848-49-es szabadságharcnak nem sokáig volt részese a település, hiszen 1948 végére bár Perczel Mór hadai átvonultak a falun és környékén, januárra már az egész megye osztrák katonai uralom alá került, s a későbbi hősi eseményeknek csak tétlen szemlélője volt.

1857-ben kelt egy korszakra jellemző dokumentum, az ún. "Iskolabevallás", mely kétnyelvű, német és magyar. Reális kép rajzolódik ki az oktatás és a tanító helyzetéről. A gyerekek száma 73 volt abban az időben. A tanítás délelőtt 2, délután 3 órán át tartott az összes tanulónak egyidejűleg.

Kis- és Nagyölbőt 1890-ben egyesítették.

1895-ben a mezőgazdasági összeírások szerint 132 gazdaság működött. A területen akkor gróf Festetich Andor hitbizománya volt, ahol szarvasmarhatartás, mag és takarmánytermesztés folyt.

1903-1905 között egyre több család vándorolt ki Ölbőről Amerikába, akiknek legnagyobb része 1920-25-ös évek alatt újból visszatért szülőfalujába.

Az első és a második világháború áldozatokkal járt a településen is.

1945-ben megszűnt a Sajtüzem és Szeszgyár.

1950-ben megalakult az első Termelőszövetkezet, valamint ugyanebben az évben az Állami Gazdaság is.

1962-ben egy újabb kéttantermes iskolaépülettel, majd 1966-ban művelődési otthonnal gyarapszik a falu.

Az 1960-as évektől kezdődően változik a foglalkozásszerkezet: csökken a mezőgazdaságból élők száma, növekszik viszont az iparban, szolgáltatásban dolgozóké, akik vagy ingáznak Sárvár és Szombathely üzemeibe, vagy sokan be is költöznek az említett városba.

1968-ban a község elveszti gazdasági önállóságát, ugyanis Ölbő, Szeleste, Pósfa termelőszövetkezeteit egyesítik, közigazgatási önrendelkezési jogát azonban minden nyomás ellenére megőrzi.

Ennek következménye a lakosság lassú, de tendenciózus fogyása. A csökkenő gyermeklétszám miatt 1975-ben létrejön a körzeti iskola Ölbő, Pósfa és Szeleste tanulóiból. Az alsótagozatosok Ölbőre, a felsősök Szelestére járnak. Az iskolaösszevonás lehetővé teszi az óvoda kialakítását a községben, ez 1976-ban meg is valósult.